Räikkönen boldog
2007.07.09. 10:42
Idén harmadszor állhatott a dobogó legfelső fokára a Ferrari pilótája, Kimi Räikkönen. A finn mögött a világbajnoki címvédő Fernando Alonso, míg a harmadik helyen idei kilencedik dobogós helyezését begyűjtő Lewis Hamilton végzett.
Silverstone sajtószobájában a finn versenyző elmondta: élete egyik legjobb versenyén van túl.
"Elég nagy volt a forgalom a pályán, de az autónk egész hétvégén nagyszerűen működött. Az elején próbáltam üzemanyagot megtakarítani és vigyázni az autómra."
"Próbáltam időt nyerni Fernandoval szemben és mivel a második kiállásom rövid ideig tartott, ez elégnek bizonyult a végéig."
"A futam elején elég üzemanyagom maradt arra, hogy behozzam a hátrányom Hamiltonnal szemben és megelőzzem, de mint már mondtam, nem akartam kockázatot vállalni. Végülis bejött. Mindkét gumikeverék remekül működött. Igazából nem is nagyon számított, hogy milyen gumin futunk."
"Nagyon kellemes érzés itt nyerni, szoros csata volt. Egyik legkellemesebb futamgyőzelmem, jó nap volt a mai. Persze hosszú még a szezon, nagyon jó a tempónk, de minden attól függ, hogy mi történik a pályán és milyenek a körülmények. Meg vagyok elégedve az autóval."
"A tegnapi nap hibáztam, ami egy kissé megnehezítette a dolgunkat, de végülis győztesként kerültünk ki és ez számít. A fiúk remekül dolgoztak egész végig. Nagyon jó hétvégén vagyunk túl. Természetesen folyamatosan próbálunk javítani az autón, és szeretnénk ugyanígy teljesíteni legközelebb is."
Kimi Räikkönen hátránya 18 pontra csökkent az éllovas Lewis Hamiltonnal szemben
|