Üdv az oldalon!

 
Menü
 
Kimi
 
Képek 2007
 
Extrák
 
Forma-1
 
Ferrari
  
 
Finnország
 
Csapatok hivatalos oldalai
 
Pilóták hivatalos oldalai
 
Linkek
 
Hírek
Hírek : Raikkönen zseniális győzelmet aratott a McLarenek ellen

Raikkönen zseniális győzelmet aratott a McLarenek ellen

  2007.07.09. 10:41

Kimi Raikkönen a Schumacherrel erősített Ferrari közelmúltját idéző taktikai győzelmet aratott a Brit Nagydíjon azzal, hogy mindig a megfelelő pillanatban lépett oda a gázpedálra, s előzte meg a kiállásnál még előtte lévő ellenfelét.

A rajtot jól kapta el a második helyről induló finn versenyző, ám ez nem volt elég ahhoz, hogy megelőzze a helyiek kedvencét, Lewis Hamiltont. Raikkönen az első kiállásig Hamiltonra tapadt, és annak kiállása után sikeresen előzött is. Akkor még azonban Alonso tovább tudott még kinn maradni, s a könnyű autóval futott gyorsköröknek köszönhetően a harmadikról az élre ugrott. Ezek után ráadásul keményen nyomta a gázt, tudván, hogy Raikkönennek sok benzine van. A spanyol erőfeszítései azonban elégtelennek tűntek Raikkönen ellen, hiszen az utolsó kiállásnál már a ferraris volt az élen. Onnan pedig már nem tágított. Helyrehozta az időmérőn vétett hibáját, s így Ő az egyetlen a mezőnyben, akinek a neve mellett idén három győzelem áll.

Lewis Hamilton ezen a napon egy kissé alárendelt szerepbe került. Sem kemény, sem lágy gumikon nem tudott igazán jól autózni. Az egyensúllyal küszködött a brit versenyző, aki valóban olykor négy keréken csúszott le az ívről. Újabb dobogós helyezésével azonban meg tudta örvendeztetni a nézőközönséget, s mivel Alonso második lett, így csupán 2 ponttal csökkent az előnye.

A két nagy csapat negyedik tagja csak az ötödik helyig jutott, és bár ez nem egy tökéletes eredmény Felipe Massa számára, a rajtnál történtek után elégedett lehet a teljesítményével. A Ferrari ugyanis nem akart elindulni a negyedik helyről, így Massa a bokszból rajtolt. A brazil versenyző ezek után keményen nyomta a gázt, és gyakorlatilag mindenkin átverekedte magát. Az utolsó 12 körre megkapta magának Robert Kubicát, akivel azonban már nem tudott mit kezdeni. A lengyel versenyző remekül védekezett, s megérdemelten halászta el a negyedik helyért járó 5 pontot.

Pontszerzők lettek még: Nick Heidfeld, Heikki Kovalainen és Giancarlo Fisichella. Ralf Schumacher még a futam előtt bejelentkezett a pontokért, ám az autója nem bírta az iramot. A futam végére ráadásul mindkét Toyota a bokszában végezte.

A versenyben több kisebb incidens is történt, ám a legérdekesebb és egyben legértelmetlenebb Scott Speed esete volt. Speed valamiért nem igazán akarta elengedni Fernando Alonsót, aki természetesen mindezt egy védjegyeként is értelmezhető heves integetéssel „köszönte meg". A botladozásnak az lett a vége, hogy Speed autójának bal elején átvágtatott Alexander Wurz, ami után a Toro-Rosso már nem is tudott továbbmenni.

Kimi Raikkönen a győzelme után 52 pontjával felugrott a harmadik helyre, egy ponttal megelőzve Felipe Massát. A McLaren versenyzőinek egyelőre erős az előnyük, a Ferrari szereplése azonban azt mutatja, hogy akár néhány verseny után át is vehetik az első helyet. A következő bizonyítási lehetőség július 22-én lesz, amikor is a mezőny a Német Nagydíjon mérheti össze tudását.

Hely

Versenyző

Csapat

Gumi

Hátrány

 1. 

Raikkonen    

Ferrari              

(B) 

1ó21:43.074

 2. 

Alonso       

McLaren-Mercedes

(B) 

+     2.459

 3. 

Hamilton     

McLaren-Mercedes 

(B) 

+    39.373

 4. 

Kubica       

BMW Sauber          

(B) 

+    53.319

 5. 

Massa        

Ferrari             

(B) 

+    54.063

 6. 

Heidfeld     

BMW Sauber          

(B) 

+    56.336

 7. 

Kovalainen   

Renault             

(B) 

+     1 Kör

 8. 

Fisichella   

Renault             

(B) 

+     1 Kör

 9. 

Barrichello  

Honda                

(B) 

+     1 Kör

10. 

Button       

Honda              

(B) 

+     1 Kör

11. 

Coulthard    

Red Bull-Renault

(B) 

+     1 Kör

12. 

Rosberg      

Williams-Toyota  

(B) 

+     1 Kör

13. 

Wurz         

Williams-Toyota   

(B) 

+     1 Kör

14. 

Sato          

Super Aguri-Honda

(B) 

+    2 Kör

15. 

Albers       

Spyker-Ferrari      

(B) 

+    2 Kör

16. 

Liuzzi       

Toro Rosso-Ferrari

(B) 

+    4 Kör

 

Leggyorsabb kör: Raikkonen, 1:20.638

Kiesettek:

Trulli       

Toyota              

(B)   

45

Davidson     

Super Aguri-Honda

(B)   

37

Speed        

Toro Rosso-Ferrari

(B)   

31

R.Schumacher 

Toyota              

(B)   

24

Sutil        

Spyker-Ferrari      

(B)   

19

Webber       

Red Bull-Renault 

(B)   

10

 
Time
 
:)
 
Egyéni VB
Hely Pilóta Pont
1. Lewis Hamilton 70
2. Fernando Alonso 58
3. Kimi Raikkonen 52
4. Felipe Massa 51
5. Nick Heidfeld 33
6. Robert Kubica 22
7. Giancarlo Fisichella 17
8. Heikki Kovalainen
14
9. Alexander Wurz 8
10. Jarno Trulli 7
11. Nico Rosberg 5
12 David Coultard 4
13. Takuma Sato 4
14. Mark Webber 2
15. Ralf Schumacher 2
16. Sebastian Vettel 1
17. Jenson Button 1
18. V. Liuzzi 0
19. Scott Speed 0
20. Adrian Sutil 0
21. Christian Albers 0
22. A. Davidson

0

 

 

 
Csapat VB

Hely Csapat Pont
1. Mclaren-Mercedes 128
2. Ferrari-Ferrari 103
3. BMW-Sauber 56
4. Renault F1 Team 31
5. Williams-Toyota 13
6. Toyota 9
7. Red Bull Racing 6
8. Super Aguri 4
9. Honda F1 Team 1
10. Skyper- Ferrari 0
11. Torro Rosso 0

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-02-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!